A sors néha egészen kifürkészhetetlen utakon jár. Néha a szerencse szegődik az ember mellé, néha nem úgy jön ki a lépés, ahogyan azt eltervezzük. A számításokba sokszor hiba csúszik, vagy a józan érveket elsöpri a véletlen. Eltervezünk egy párosítást, és még csak véletlenül sem olyan kutyákat kapunk, amilyeneket szeretnénk. Kitűzünk egy célt, és bizony csak 2-3 generáció után látjuk, hogy már majdnem olyanok a kölykök, mint amit szerettünk volna.
Ne higgye senki, hogy könnyű dolog ez, de azért van olyan is, hogy a szerencse mellészegődik az embernek.
Csépa CSD szűrésének jó eredménye nem csak azért fontos nekünk, mert szeretnénk igényesen tenyészteni, hanem mert egy olyan kutyáról van szó, akinél féltünk, talán nem lesz jó.
Miért?
Születésének körülményei miatt.
Már a Cs betűs alom születése is eléggé rendhagyó volt. 10 kutya született, 5 halva.
Akkoriban még eléggé kezdők voltunk, és ez a rossz arány nagyon elkeserített minket. Hát még a megmaradt 5 kiskutya. Első ránézésre az jutott az eszembe, hogy mennek a kukába.
Előttük csak a Hubánktól voltak kölykeink. Azok egytől egyik igen nagy súllyal születtek. Volt köztük olyan szuka, aki 67 dkg-mal látta meg a napvilágot. Ez volt az első eset, hogy „kimentünk” fedeztetni. Sokat nézelődtünk, hogy ki jöhetne szóba, választásunk végül Erősre eset, egy hatalmas termetű kanra.
Ezért is volt furcsa, mikor Csépáék megszülettek Alig 40-45 dekásak voltak, épphogy éltek.
Csépáék közül tehát öten maradtak meg, 3 kan és 2 szuka. Előttük az 50 deka alatt született kölykök nem maradtak életben. Emiatt, meg az 5 halva született kölyök miatt is azt gondoltam, nem sokáig fogunk babázni.
Viszont alig telt el 2 hét és már is két kilót nyomtak a mérlegen. Csépa is igen jól evett és rohamosan fejlődött . Mindig is a legnagyobb kannal volt egy méretben. De állandóan vinnyogott, a nejem ringatta, hogy elhallgasson.
Már akkor volt egy dolog, ami aggasztott vele kapcsolatban. Megfigyeltem, hogy a hátsó lábai igen gyengék, azok mindig kicsúsznak oldalra, így nem volt képes előre nyomni magát. Ezért ha éhes volt visított. Szinte egyfolytában. Ha szopni akart, nem ő ment az anyjához, hanem az anyját hívogatta magához.
Biztos voltam benne, hogy gondok lesznek később vele, ezért megfordult a fejemben az is, hogy nem kéne őt meghagyni.

Ebből az alomból már ekkor le volt foglalva egy szuka Finnországba. Tudtam, hogy őt nem adhatom oda, csak a másik kölyök jöhet szóba. Ráadásul a finn gazdi ragaszkodott hozzá, hogy ő maga válassza ki személyesen a neki tetsző kutyát.
Ezért amíg nem jött el, addig Csépát se árultuk. 5-6 hetes korukban már biztos voltam benne, hogy a másik szukát fogja választani, mert Csépával nem ez volt az egyetlen gond. A szeme is világosabb volt, a farka sem volt elég hosszú, és még ekkor sem mozgott úgy, ahogyan kellett volna. A hátsó lábai még mindig gyengék voltak.
A finnországi beutazási szabályok miatt csak 3 hónapos korában vitték el a másik szukát, Csipkét. Ahogy gondoltam, Csépa ránk maradt.
4 hónaposan egy teniszlabda nagyságú duzzanat keletkezett a nyakán, tele gennyel, amit több hetes gyógykezeléssel tudtunk csak eltüntetetni. Persze a szőrét le kellett borotválni, hogy a duzzanatot ki lehessen rendesen tisztítani, és hetekig egy csövön keresztül folyt belőle a váladék. Mondanom se kell, hogy még azt a kevés jelentkezőt is, aki komondort akart venni, rögtön elriasztotta a látvány.
Aztán a fogváltás se ment minden gond nélkül. Az alsó fogait hamarabb váltotta, mint a felsőt.
Emiatt sokáig úgy tűnt, hogy előre fog harapni. Ez azt jelenti, hogy az alsó I-fogak a felsők elé jönnek bulldog szerűen. Ugyan az alsó állkapcsa nem volt túlnyúlva, a gondot az okozza ilyenkor, hogy a fogak még lazán ülnek, és a felső fogak nem vezetik be rendesen az alsókat, azokat kifelé nyomják. Ekkora már lementem fél árra, de Csépa még így se kellett senkinek.

Elképzelni sem tudtam, mihez kezdek majd vele. Már azon a ponton voltam, hogy odaadom ajándékba. Ennek egyetlen akadálya volt, a nejem egyre jobban ragaszkodott hozzá, és kijelentette, a kutya marad. Csépa gyakorlatilag az ölében nőtt fel.
Na összefoglalom: gyenge hátsó lábak, világos szemek, rövid farok, rossz záródású fogak.
Mi kell még? Na, gondoltam itt tenyészet nem lesz, erre alapozni nem lehet.
Nem emlékszem már mikor, de úgy 7-8 hónapos korában már láttuk, hogy a fogai mégis rendben lesznek. Nemcsak, hogy teljesen szabályosan záródtak addigra, hanem igen nagyok is lettek. Csépáról nem is beszélve. Az látszott, hogy minden hibája ellenére, szukához képest hatalmas lesz. Ha jól emlékszem 9 hónaposan 71-72 centi volt. Néhány korai bírálatán is kiemelték, hogy szuka létére igen tekintélyes méretű kutya.
Viszont ekkor még mindig gond volt a hátsó végtagokkal, és ez mozgásban is látszott rajta.
Bár, már elég erősnek tűnt a többiekhez képest is, néhány bíró észre vette, hogy valami nem stimmel. Dr. Szetmár István is bírálta fiatal osztályban, meg is jegyezte, „hogy kissé gyenge hátsó végtagok”.
Szó, mi szó, én is láttam, hogy furán megy. De látszott az egész kutyán, hogy még teljesen befejezetlen, jócskán növésben van, a fara centikkel volt még a marja felett.
Fiatal korban mindössze 2 HPJ-t sikerült vele begyűjteni, néha szépen mozgott, néha katasztrofálisan. Gondolom attól is függően, hogy éppen milyen stádiumban volt a növekedésében.
Mára viszont ez végképp megváltozott. Több bíró is kiemelte, hogy Csépa nagyon szépen, és elegánsan mozog.

A pontot az i-re pedig ez a röntgen tette fel. Ráadásul 2 testvérének, a Finnországban élő Csipkének, és a Vihar-Sarok Puszta kennelben élő Csellónak is jó lett a CSD röntgenje.
Még azt megelőzően, hogy elhatároztam volna a CSD röntgent, fedeztettük Csépát.
Ennek szintúgy, mint a kutyának külön története van, mely komoly dilemmát okozott.
A fentiek miatt olyan kant kellett, hogy keressek hozzá, akivel javítani tudok ezeken a hibákon, úgy hogy egyebeket lehetőleg ne hozzak be.
Vacsi Hegyi Csaba jó választásnak tűnt, de ott volt bennem a félsz, hogy Csépa talán nem lesz jó anya. Önfejűsége és a nagy mérete miatt aggódtam leginkább. Többen mondták, és mondják most is (legutóbb a Husira), hogy az ilyen nagy termetű kutyák nem jók tenyésztésre, mert túl nehézkesek, és agyonnyomják a kölyköket.
Nos, a 7 kölyök amit Csépa felnevelt, erre jó cáfolat.
Igaz nagynevű öreg tenyésztőtől hallottam azt is, mikor meglátta a Betyárt, hogy minek ekkora kan, nem lesz olyan szuka, akit befedezne.
Betyár is vagy 2 éve tartja első helyét a fedező kanok statisztikájában.
Az pedig, hogy egy szuka jól, vagy rosszul nevel, nem a méretétől függ. Csépánál jóval kisebb kutyákról hallottam, hogy kölykezéskor „begőzőlnek”, és képtelenség felneveltetni velük egy almot.
A VHCS-Csépa alom pedig minden várakozásomat felülmúlta. Nincs a kölykök között világos szemű kutya (mi több nagyon sötét szeműek), elég hosszú a farkuk (jelenleg mindegyiknek csánk alá ér), és összességében minden részletében elégedett vagyok velük. Bár 3 hónapos korban még igazán sokat nem lát az ember rajtuk, mindenesetre úgy tűnik, „érdemes etetni őket”:-).
Hát ahogy az elején kezdtem, igazán nem tudhatja az ember, hogy a tenyésztést illetően mibe „nyúl” bele, mikor kiválaszt egy kölyköt. Akár azért, hogy nem akarja megtartani, vagy azért mert ezt gondolja, az lesz a jó.