Már vidéken sem olyanok az emberek mint régen.
Luca elárvult, az anyja nem etette. Egy házaspár vette magához, akik kézzel nevelték fel.
Nagyon szelíd, hallgat a nevére, és nagyon kedves állat. Sokáig kérdéses volt, hogy életben tud-e maradni. Alig fele akkora, mint egy normál kecske, ebben a korban.
Ahol eddig lakott, azért nem maradhat, mert a szomszéd közölte, nem tűri meg.
Nyomatékul, mikor a gazdái nem voltak otthon bekente ürülékkel, és áteresztette a kutyáját a szomszédba, hogy tépje szét. Nem értem egy ekkora állat, miért zavarta.
Érdekes szemlélet, hogy került a szomszédjának udvarába. Úgy látszik, ő úgy gondolja, neki szabad mindent.
Majd azzal fenyegetődzött, hogy feljelenti a tulajdonosokat.
Mindenesetre a sors úgy hozta, hogy Lucát nekünk adták, nehogy beváltsa gyilkos szándékát a kedves „úr”. Mi befogadtuk, most velünk, illetve a kölykökkel lakik, mert olyan pici, hogy csak a kölyköket elválasztó rácson nem fér át.
Utolsó kommentek